A roma gyerekek iskolai beilleszkedésének nehézségei, és tanulási motivációjuk kérdése

A roma gyerekek iskolai beilleszkedésének nehézségei, és tanulási motivációjuk kérdése

1. Depriváció és szegénység

Még mielőtt mélyebben tárgyalnám a témát, érdemes a depriváció, illetve a szegénység fogalmait meghatározni.

A depriváció fogalmának jelentése ebben az esetben azt jelöli, hogy az érintett társadalmi csoportok (a fent említett hátrányos helyzetű csoport) a társadalom többségéhez képest rosszabb megélhetési, iskoláztatási, mobilitási, érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkezik.

A szegénység fogalmától eltérően, itt tulajdonképpen nem az alapvető javak hiányáról van szó, hanem a mindennapi alapvető szükségletek kielégítésének hiányáról.

E kategóriában nagyrészt azok a tanulók tartoznak, akik családjuk jövedelmi, foglalkozási státusa, a szülők képzettségi szintje, illetve a családi viszonyok rendezettsége miatt kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a társadalom, csoport többi része.

A ,,megfosztottság vagy idegen szóval depriváció többdimenziós fogalom, amely a társadalmi státusz jelölésére szolgál. Ebben a rávilágításban tehát a szegénységtől csupán abban különbőzik, hogy az anyagi javak területén jelent csak megfosztottságot.

Mélyebben gondolkodva megkockáztatom azt is a depriváció fogalmába sűríteni, hogy a hátrányos helyzetűek nem rendelkeznek ugyanolyan jogi fogadtatásban, illetve szolgáltatásban, mint a társadalom többi tagja, csupán jogi elvárásokkal találják magukat szemben. A depriváció ilyen értelmezésben tehát jogi diszkriminációt is jelent.

Az etnikailag megkülönbőztetett roma közösség érdekképviselete a közigazgatásban annyira minimális, hogy fejlődési tendencia nem is észlelhető köreikben (Várnagy Elemér-Várnagy Péter, 2000).

A szülők alacsony iskolázottsági szintje

Inadekvát hátrányos helyzet oka lehet a szülők alacsony iskolázottsági szintje is. (Tót, 1997b)

Alacsony kultúrális igényszint a családban nem motiválja a fiatalt képességei kibontakozásában, személyiségének adottságaira épülő kiteljesedésében. Alacsony igényszíntű szülő nem készteti gyermekét magasabb kvalifikáció megszerzésére, inkább egy alkalmas kereseti lehetőség felé orientálja életútját. E családoknál a fizikai teljesítmény áll az első helyen, kerül előtérbe, a szellemi képességekkel szemben. Ezekben a közösségekben tehát a továbbtanulás szorgalmazása kevésbé fontos, még akkor is, ha a gyermeknek megvan minden adottsága arra, hogy továbbfejlessze intellektuális képességeit, valamint egy jobb sorsra kerüljön (Várnagy Elemér-Várnagy Péter, 2000).

3. Szocializációs zavarok a családban

A szocializációs zavar a gyermek és a csoport, valamint a gyermek és a felnőtt (legyen az szülő vagy pedagógus) interperszonális viszonyainak rendezetlenségéből adódik. A családnak kell bíztósítania a gyermek számára azokat az alapvető szükségleteket, amely a gyermek egészséges fejlődéséhez vezet és bio-pszicho-szocio-kulturális szempontból a társadalom aktív tagjává nöheti magát. Így hát a gyermek életbenmaradásához már az intrauterin életben fel kell vigyázni, ugyanis az anya mértéktelen nikotin-, alkohol-, illetve kábítószer fogyasztása súlyos mértékben meghatározza a magzat további fejlődését, súlyos következményekkel járhat, a gyermek fizikai, illetve szellemi visszamaradottságában tetőzhet.

Egy másik nagyon fontos szempont, amely nélkül a gyermek fejlődése nem lehet teljes, valamint fizikailag sérültté válhat, a gyermeki élet megőrzéséhez szükséges tennivalók hanyagsággal, vagy hiányossággal való ellátása. Ezalatt azt értem, hogy ha a gyermek születése utáni időszakban, azaz a posztnatális időszakban is az anya nem táplálja megfelelőképpen (a megfelelő időben, a megfelelő táplálékkal, a kellő odafigyeléssel), nem fordít elegendő időt és energiát gyermeke ápolására, ez később kihat és láthatóvá válik az egyén fizikai és szellemi fejlődésében. Mindenekelőtt tehát fontos a táplákozás és a csecsemőkorban történő fizikai kontaktus milyensége, minősége. Az anyának a csecsemővel való kapcsolata, bánásmódja meghatározza gyermeke kapcsolatainak további fejlődését. Abban az esetben hogy ha a csecsemő érzi, hogy nem foglalkoznak vele, azaz az anya nem fordít rá elegendő időt, nem emeli magához, kiabál rá, illetve kerüli gyermekével a fizikai kontaktus bárminemű formáját, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a személyiséggé fejlődés folyamatából kimaradnak azok a komponensek, melyek egy érzelmileg kiegyensúlyozott személyt, egyént eredményezhetnek. A szeretet bármilyen formája: a csecsemő megsimogatása, szelid mosollyal való rátekintése, ölelése, mind olyan kicsinységek, melyek a felnőtt szemében nem tűnnek fel, viszont melyek a gyermek számára nélkülőzhetetlen jelei annak, hogy befogadták, hogy törődnek vele és ezen az uton fejlődése jó irányban halad.

A családban tapasztalható kommunikáció hiánya, vagy a szegényes kommunikáció a gyermekkel késlelteti a személyiség szabályozó központjának fejlődését, mivelhogy a személyiség belső struktúrálódása szoros kapcsolatban áll a nyelv szemantikai és logikai szerkezetével. Olyan esetekben, mint amikor a gyermeket kizárják, vagy kihagyják a beszélgetésekből, véleményt sem kérdeznek tőle, valamint esetleges véleményét nem hallgatják meg, a gyermek itélőképességében is hiányosságok jelentkezhetnek, melyek fejlődése során súlyosbodhatnak, hogy mindez az önállóság hiányához vezessen, amely felnőttkorban abban tetőzik, hogy az egyén a különbőző szituáciokban döntésképtelenné válik. A nyelv szemantikai és logikai fejlődéséhez tehát a családban tapasztalt, átélt kommunikációs helyzetek hozzátartóznak, kiemelkedő fontossággal bírnak.

Az interakciós tér hiánya, ahol a gyermek szabadon kibontakozhat, megtalálhatja azt a tevékenységet, amely számára a leginkább tetsző és amelyben otthon érzi magát, oda vezet később, hogy a gyermek nem találja személyiségének értékminősítését, azaz nem fogja tudni felismerni mely területen tudja leginkább képességeit kamatoztatni, illetve a lehető legjobban teljesíteni. A gyermeknek lehetőséget kell adni arra, kell bíztosítani számára a lehető legnagyobb mozgásszabadságot és teret a kibontakozásra, s ezt a legjobban úgy lehet elérni, hogy a gyermeket védjük a rossz környezeti hatásoktól, de nem zárjuk el azoktól sem, melyek személyiségének fejlődéséhez hozzásegítenek ( óvoda, iskola, játszótér ).

Egyik legfontosabb magatartás a szülő részéről, amely a gyermek önértékelésében játszik nagy szerepet, a szülői elismerés. Minősíteni kell a gyermek minden fajta viselkedését, a teljesítményeit pedig jutalmazni kell. Ezáltal a gyermek megtanulja mikor cselekedett a helyzetnek megfelelően és mikor tévedett.

A családi szocializációs zavarok kihatnak az egyén szellemi-fizikai fejlődésére, meggátolva ezáltal, hogy egy bio-pszicho-szocio-kulturális szempontból épp egészséges személyiséggé nője ki magát (Várnagy Elemér-Várnagy Péter, 2000).

4. A szülők nevelési hibáiból eredő zavarok, káros hatások

A szocializációs zavarok mellett olyanok is felléphetnek, amelyek a szülők nevelési hibáiból erednek. Ezek okai többfélék lehetnek: nem megfelelő felkészülés a szülői szerepre, nem megfelelő tájékozódás arra nézve, hogy mit is implikál egy gyermek vállalása, a szülők gyerekként tapasztalt negatív élményei, a rossz környezeti hatások, stb.

Várnagy Elemér, illetve Várnagy Péter (2000) megfigyelése szerint a szülők nevelési hibái által okozott ártalmak a következők:

• Túlzott szigor, s ez leginkább abban mutatkozik, hogy a szülők a gyermek által szinte teljesíthetetlen követelményeket állítanak fel. Ezt a megnyilvánulási formát leginkább az ugynevezett teljesítmény-orientációs családtípusnál lehet megfigyelni, ahol a gyermek elvárások tömkelegével találja magát szemben, ilyen formában tehát nem észlelheti, illetve nem érezheti a szülői ragazkodás egyetlen érzelmi kifejeződését sem, vagy esetleg torz képe alakulhat ki arról, hogy milyen is a szülői ragazkodás. Ez a torzkép azért alakulhat ki, mert a gyermeknek különleges, és egyre nagyobb szintű elvárásoknak kell megfelelnie, s a gyermek ebben látja azt, hogy szülei igenis foglalkoznak vele, s úgy fogja fel, hogy a szeretet kifejezésének ez a természetes jele, formája.

A teljesítmény-orientációs család-típusnál a gyermeket szünet nélkül ellenőrzik, büntetik, elismerést, dicséretet aligha kap, mivelhogy feladata és kötelessége -legalábbis a szülők szemében - teljesíteni minden téren a lehető legjobban, a szülői elvárásoknak megfelelően. Az ilyen családokban a szülők is csupán a teljesítményre orientáltak, és nyilvánvalóan gyermeküktől is azt várják el, hogy a legjobban teljesítsen, kritikáját, öntudatos, illetve önálló tevékenységét nem fogadják el, sőt megtorolják.

• Agyonkényeztetés. Ebben az esetben a szülők nem támasztanak a gyermek képességeinek és korának megfelelő követelményeket. Bizonyos esetekben el is végzik gyermekük helyett a neki rendelt feladatot. Ezek a szülők úgy érzik, hogy ez szeretetük kifejezésének természetes módja, nem gondolva arra, hogy az ilyenfajta szülői magatartásforma milyen következményekkel járhat a gyermekre nézve, ennek önállosulási folyamatában tehet kárt.

A gyermeket aggályosan féltő szülők szinte barátkozni sem engedik azt, hibái felett szemet hunynak, gyermekcsinynek tekintve azokat, valamint előfordulhat az is, hogy lényegtelen dolgok miatt is állandóan dicsérjék.

• Passzív nevelés. Tulajdonképpen a laissez-faire nevelési stílus uralkodik a családban. Ez abban nyilvánul meg, hogy a szülők érzelmileg a gyermek mellett állnak, együttéreznek vele, ha kell, de nem törődnek túlságosan életvitelével, nem szervezik, nem is irányítják tevékenységeiben. A gyermeknek meg kell tanulnia a saját lábán meglenni, és a saját hibáit javítania kell, ezért is a szülő felfogásában ő, és a gyermek a saját útját kell járja.

A gyermeknek meg van adva a teljes szabadság, egyes esetekben egészen a nemtörödömségig a szülő részéről, de abban az esetben hogyha hibázik, saját maga kell megoldja próblémáit.

• Következetlen nevelési mód. Erre a nevelési módra az jellemző, hogy a szülők hangulat-emberek, viselkedésük, vagy reakciójuk egy bizonyos szituációra függ a pillanatnyi kedélyállapotuktól. Előfordul olyan eset is, amikor a szülő nagyon követelőző, például a gyermek tanulási teljesítményét tekintve, máskor viszont teljesen közömbös és érdektelen gyermeke teljesítményeire.

Az ilyen következetlenül nevelt gyermek egész életében hordozni fogja személyiségstruktúrájának torzulásait, valamint fenn áll az a veszély is, hogy ő is teljesen közömbössé váljon az őt körülvevő emberek, illetve történések iránt. (Várnagy Elemér-Várnagy Péter, 2000).

5. Konfliktusok által előidézett zavarok a családban

Megfigyelték, hogy általában valamilyen esemény által kiváltodott frusztráció következtében akadnak, alakulnak ki konfliktusok. A hátrányos helyzetű gyermekek is arra törekednek, hogy megoldják azokat, viszont az általuk kiválasztott módszerek nem éppen a legkézenfekvőbbek, illetve a kiválasztott megoldási módok jellege miatt nem mindig sikerül felülkerekedniük a helyzeten.

Várnagy Elemér és Péter (2000) szerint, ezeknek a rosszul kiválasztott megoldási módozatoknak, valamint a megoldások sikertelenségének okai a következők:

• A kompenzáció (kárpótlás), azaz abban az esetben, ha egy gyengébb teljesítményt felmutató tanuló szándékosan valamilyen iskolán kívüli tevékenységben keres pótcselekvést, vagy előfordul, hogy szándékától függetlenül teszi, ösztönösen a -tegyük fel- félénkségét, vagy kissebbrendűségi érzését valamilyen fizikális tünet megnyilvánulásával jelzi, fejezi ki, például feltűnési viszketekséggel.
• Regresszió: a gyermek alacsonyabb viselkedési szintre esik vissza, amikor az osztályában magasabb eredményeket elért tanulók, vagy eminens gyerekek is valamely kellemetlenség miatt, vagy csalódás következtében már lekűzdött hibáikat újra elkövetik (egy ilyen ok lehet például egy szeretett személy elvesztése, vagy viszályok a családban, válás, stb.).
• Agresszióhoz való folyamodás lehet az oka a gyermek esetleges csalódásának, illetve akkor, ha azt tapasztalja, hogy vele nem törődnek annyira, tulajdonképpeni féltékenység kiváltódása esetén. Ha a gyermek nem tudja, vagy nincs módjában agressziós indulatait levezetni, akkor előfordul, hogy gyakran álmodozó képzelődésbe menekül.
• Represszió: a kellemetlen, vagy meg nem engedett vágyak elfolytásáról van szó. Az elfolytott vágyak azonban sokszor nyomokban megmaradnak, a tudat alatt tovább élnek és befolyásolhatják a gyermek felnőttekhez való viszonyát, érzelmi kapcsolatait, kötődéseit.
• Identifikációs zavar: akkor léphet fel, ha a gyermek pszichikus életében nem tud azonosulni más személyekkel, közösségekkel, eszmékkel. Ilyen formán, nincs példaképe, nincs egy modell amit leutánnozhatna és erre majd felépíthetné értékrendszerét, közömbössé válik, így az erkölcsi normák sem tudnak belsővé válni, azaz interiorizálódni.

Szekszárdi Júlia felfogásában, mindig meg kell figyelni, hogy mi áll a konfliktusok hátterében, így ő a konfliktusok lehetséges kiváltó okait a konfliktusok fajtáihoz köti, amelyek:

Ténykonfliktusok: ezek okai főleg az információhiányban, illetve a téves információkban keresendők.

Érdekkonfliktusok: amelyek esetén az annak vélt, vagy tényleges konkurencia az ok, amely történhet valódi-tartalmi, az eljárással kapcsolatos, illetve pszichológiai érdekek alapján.

Kapcsolati konfliktusok: okai többfélék. Kiválthatják erős érzelmek, téves észlelések, sztereotípiák, kommunikációhiány, esetleg hibás kommunikáció, vagy ismétlődő negatív magatartás.

Értékkonfliktusok: forrása főleg az értékek és eszmék eltérő megítélése, belső értékeket kizáró célok, különbőző életformák, ideológiák.

Strukturális konfliktusok: okai a destruktív magatartás vagy interakciós minták. Kapcsolódnak hozzá az egyenlőtlen ellenőrzés, az eltérő hatalom és tekintély, valamint más környezeti körülmények (Szekszárdi, 1995).