Scrigroup - Documente si articole

Username / Parola inexistente      

Home Documente Upload Resurse Alte limbi doc  
BulgaraCeha slovacaCroataEnglezaEstonaFinlandezaFranceza
GermanaItalianaLetonaLituanianaMaghiaraOlandezaPoloneza
SarbaSlovenaSpaniolaSuedezaTurcaUcraineana

AutóélelmiszerépületFöldrajzGazdaságKémiaMarketingMatematika
OktatásOrvostudományPszichológiaSportSzámítógépekTechnika

Nokia N73 - finn tökély - Optikai csalódás

számítógépek



+ Font mai mare | - Font mai mic



DOCUMENTE SIMILARE



Nokia N73 - finn tökély

Nem ez az első alkalom, hogy a finn gyártó egyik modellje kivívja elismerésünket. Újfent el kell mondjuk, hogy a Nokia nagyon ráérzett a 2006-os évre és bár a konkurencia sem tétlenkedik, ha most valaki meg akarna minket vesztegetni, akkor mi egyöntetűen N73-at kérnénk cserébe.

A várakozásokkal ellentétben nem volt verekedés szerkesztőségünkben azzal kapcsolatban, hogy kihez is kerül majd az N73. Történt ugyanis, hogy Mattheus szabadságra ment, Rusi pedig az N93 mellett tette le a voksát, így nem jutottunk el az ilyenkor kötelező bunyóig. Rátenyereltem tehát az N73-ra, amit már nagyon vártam, mert egyrészt Symbian párti vagyok, másrészt a Nokia nagyot durrantott 2006-ban az N és E-Series modellekkel.




Egy teljes hete nyúzom már a telefont, és összeszorul a szívem ha arra gondolok, hogy a tesztidőszak második hetében (hétfőtől) Rusi kolléga fogja próbára tenni a telefont. Én ugyanis a Forma 1-es pilóták vasárnapi teljesítményéhez hasonlóan dacolni fogok az esős időjárással, csak nem Mogyoródon hanem a Balaton-parton.


Még egy éve sincs, hogy tesztet írhattunk az N70-ről, amely bár nem volt tökéletes, mégis percek alatt megszerettük. Ezután jó sok E és N-Series modell jött ki, például a kettényitható N71 kialakításával nem tudtunk megbékélni, sőt az N72-t le sem teszteltük, hiszen ő egy 3G-től megfosztott N70 és hazánkban hivatalosan nem is kapható. No de most itt az N73, Carl Zeiss optikával, autofókusszal, makró móddal. Persze a készülék messze lenne a tökéletestől, ha nem rendelkezne a lassan már egekbe magasztalt Symbian operációs rendszerrel, abból is a legújabb 9.1-es verzióval és a Nokia S60 kezelőfelület 3. kiadásával.


A doboz kibontása után szemrevételeztük a tartozékokat. Kapunk egyet a Nokia HS-23 típusú sztereó headsetjéből, hozzá két kis szivacsot, bőr csuklópántot, és egy törlőkendőt. Ezenkívül az USB adatkábel is nagyon hasznos, mert a telefon működik külső USB háttértárként, tehát bármilyen operációs rendszer alatt másolhatunk rá fájlokat.

Optikai csalódás

A telefon 110x49x19mm-es méretekkel és 116 grammos tömeggel rendelkezik. A mai viszonylatban nagynak és tömzsinek számító Nokia 6680 mellé rakva azt látjuk, hogy az N73 picit hosszabb, de jóval keskenyebb nála és ezért egyáltalán nem látszik méretesnek. Fogása remek, illik az ember tenyerébe és a súlyelosztása is rendben van. 116 grammos tömege soknak tűnik, de ez a súlykülönbség nem feltűnő, sőt inkább fokozza a minőségérzetet. A készülékházat is finom tapintású műanyagokból szerelték össze a finn üzemben, ropogást nem tapasztaltunk, de picit sajnáljuk, hogy az előlapra nem került egy-két fém betét.


Jobb oldalon a hangerőszabályzók, a kamera exponáló gombja és a képgalériát megnyitó gomb foglal helyet. Érdekességük, hogy ha lehúzzuk a hátlapon lévő kamera fedő lemezt akkor ezek szépen sorban felvillannak kék háttérvilágítással. Bal oldalon csak az infraport helyezkedik el, alul felül pedig a sztereó hangszórókat látni. Örültünk, hogy a felül lévő bekapcsoló gomb kellően nagy méretű ahhoz, hogy könnyen lehessen vele profilt váltani.


A hátlapon lévő kameravédő fedél meglepően erős rugóval rendelkezik, no de mit is látunk alatta? Ha elhúzzuk elénk tárul a 3,2 megapixeles Carl Zeiss Tessar lencsés, autofókuszos kamera és persze a mellette lévő vaku. Az előlap is tartogat néhány meglepetést. Először is a jobb felső sarokban van a videótelefonálásánál használt másodlagos VGA kamera, mellé pedig a fényérzékelő került, mely a billentyűzet kék háttérvilágítását kapcsolgatja. Felettük a hatalmas, 2.4' képátlójú, QVGA (240x320) felbontású és 262 ezer színű TFT kijelző terül el. Bár felbontása nem olyan nagy, mint az N80 esetében (352x416), de brutális méretű és a képe egyszerűen fantasztikus.




A kijelző tényleges mérete egyébként 36x48mm, a 6680-am ehhez képest 'csak' 34x40mm-es. Nagyon szép lett a billentyűzet is, mely tökéletes összhangban áll a készülék többi részével. A joystickot általlában nem szeretjük, de szerencsére itt precízen működik. Bár a billentyűk nem nevezhetőek túlzottan méretesnek, mégis jó anyagból készültek és a nyomáspontjukra is hamar rá lehet érezni. SMS írásnál biztosan nem lesz vele gondunk.

Telefonnak becézett számítógép

A Nokia mostanság szereti hangoztatni, hogy Symbian operációs rendszerű mobiljai már nem pusztán okostelefonok, hanem kis számítógépek. Be kell lássuk, hogy ebben tényleg van valami. A készülék gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amire szükségünk lehet, ha valamilyen szoftver mégis hiányzik akkor szinte biztosan

megvásárolhatjuk az interneten. A névjegyzék akár a teljes 40 MB-os belső memóriát elfoglalhatja, a bejegyzésekhez pedig olyan mennyiségű adatot lehet társítani, hogy azt már fel sem merjük sorolni. Egyetlen egy apró hiányossággal kell itt szembenéznünk, ugyanis a névjegyhez eltárolt születésnap nem kerül be a telefon naptárába, pedig hasznos funkció lenne. Reméljük a Nokia mérnökei éjjel-nappal minket olvasnak, és a következő S60-ból már ez sem fog hiányozni.

SMS-t írni vagy e-mailt küldeni gyerekjáték. Az üzenetszerkesztőben a ceruza gomb megnyomásával ki lehet jelölni szövegrészleteket, majd azokat másolhatjuk, törölhetjük vagy beilleszthetjük. Az e-mail kliens szinte mindent tud amit elvárhatunk tőle. Kezeli a hitelesített SMTP szervereket, a titkosított adatátvitelt, létrehozhatunk aláírásokat, megadhatjuk, hogy csak a fejlécet töltse le és a letöltendő levelek számát

is maximalizálhatjuk. Ha mégis van amit hiányolunk, akkor menjünk fel az internetre és vásároljunk egy külső cég által fejlesztett levelező programot. Tulajdonképpen ebben rejlik a Symbian nagyszerűsége, hogy ha valamit nem tud a telefon akkor biztosan létezik már rá megoldás. No és persze a multitaskingról sem szabad megfeledkezni, azaz arról, hogy egyszerre több alkalmazás is tud futni a telefonon, melyek között bármikor válthatunk.

Adatkommunikációból sem fog megbukni

Kommunikáció szempontjából mondhatni tökéletes, de mégsem az. Először is a telefon négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHZ), van benne GPRS, EDGE és 3G is. Push To Talkra is képes, és ha fájlokat akarunk róla átküldeni akkor azt e-mail csatolmány, MMS formájában illetve infra vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül tehetjük meg. Ez utóbbin egyébként 100-110 KB/sec adatátviteli sebességet sikerült elérnünk, amit eddig csak a Nokia tudott valamivel túlszárnyalni. No de akkor mi

hiányzik?

Nos az N80-ban van WiFi, ez pedig tesztalanyunkból kimaradt. A HSDPA hiányát nem lenne fair megemlíteni, mert még túlságosan új ez a technológia. Ha internetezni akarunk akkor marad a 3G, és ehhez kiválóan illeszkedik a Nokia új fejlesztésű böngészője, amelyben egy kis kurzor segítségével lehet navigálni a teljes weboldalon. Mi ezzel a megoldással a Nokia N-Series kamionban találkoztunk először és be kell valljuk nagyon tetszett, hogy a teljes weboldal lekicsinyített mását is láthatjuk navigálás közben. Az illetékesek azt is megsúgták, hogy szeretnék ha a Flash támogatása is hamarosan benne lenne, de sajnos az N73 böngészője erre még nem képes.

Az USB kapcsolatot meg sem említettük, pedig a dobozban van USB adatkábel. USB kapcsolat esetén ha Windows operációs rendszerünk van és feltelepítettük a Nokia PC Suite szinkronizációs programot akkor a PC Suite opcióra, bármilyen más gép esetén az Adatátvitelre (USB Mass Storage), fotónyomtatónál pedig a PictBridge-re kell essen a választásunk.



Zene és rádió

Volt már a Nokiának Symbianos zenetelefonja a 3250 és az N91 személyében. Tesztalanyunkat nem kimondottan a zenehallgatásra tervezték, de ettől még lehet belőle mp3-lejátszót varázsolni. Sztereó hangszórói szépen szólnak, van benne Visual Radio elnevezésű, automata tuneres FM rádió is és persze az MP3 mellett AAC, eAAC+ és WMA formátumot is meg tud nyitni. Alapvetően a fülessel van a gond, mert az sajnos nem olyan jó, mint az N91 esetében volt. Memóriakártyát sem kapunk az alapcsomagban, tehát mindenképp venni kell egyet. A lejátszó szoftver nem rossz, van benne hangszínszabályzó, véletlenszerű lejátszás és listaismétlés is. Ennél azonban sokkal komolyabb programokat is be lehet szerezni az internetről.

A tökéletes kamera?!

Tulajdonképpen ez az a képessége a telefonnak, ami miatt annyira vártunk rá. 3,2 megapixeles, Carl Zeiss optikás kamerája igazi remekmű. Sajnos az időjárás nem kedvezett túlságosan a tesztképek készítésének, de azért sikerült elcsípnünk egy félórás napsütést a kertben. A tesztképek között van amelyikben a céltárgy homályos,

ezzel demonstráljuk a makró módhoz szükséges minimális távolságot. Még mielőtt azonban rátérnénk a fényképekre, lássuk mit is tud papíron a készülék. Az elsődleges kamera használatához mindenképpen el kell forgatnunk 90 fokkal a telefont, ekkor a jobb oldalon lévő kis ikonsorból tudunk válogatni.

Vannak különböző szituációs módok: automatikus, egyéni, makró, arckép, tájkép, sport, éjszakai és éjszakai arckép. Itt érdemes kiválasztani a képünkhöz leginkább illőt, de a telefon rövid magyarázatot is ad az egyes üzemmódok lényegéről. A vaku lehet automata, bekapcsolt állapotú vagy vörösszem csökkentéses. Természetesen van önkioldó (2, 10, 20 másodperc), sorozatkép készítés, expozíciókorrekció, fehéregyensúly (automatikus, napfény, felhős, izzólámpás, fénycső), különféle színtónusok (normál, szépia, fekete-fehér, negatív, élénk) és még az ISO is állítható (automata, gyenge, közepes, kiváló). Van digitális zoom is, ráadásul 20x-os, de ennek használatát inkább mellőzzük.

Videófelvételnél jóval korlátozottabbak a lehetőségeink, mert csak éjszakai mód, fehéregyensúly és színtónus közül választhatunk. Extra a rázkódáscsökkentés opció, aminek mi nem igazán éreztük a hatását. Videót egyébként 352x288-as (CIF) méretben tud felvenni a telefon és 15 fps sebességgel.

Ha kész a fotó érdemes benézni a képgalériába, ugyanis egy nagyszerű slideshow keretében nézhetünk vetítést az elmentett fotóinkról. Igazából ez a funkció tetszetős, de az jóval hasznosabb a képszerkesztő. A fotókon utólagos változtatásokat is eszközölhetünk, például el lehet őket forgatni, állíthatunk az élességen, csökkenthetjük a vörösszem hatást, átméretezhetjük és körbevághatjuk a képet, rajzolhatunk rá szöveget, kereteket és persze kis grafikákat is lehet rajta helyezni. Sajnos elmosni, torzítani nem tudjuk a fotót de így is elég sok lehetőségünk van a kép megbolondítására.

Végszó

Adott két remek készülék, a Nokia N80 és az N73. Az N80 nagyobb felbontású kijelzővel rendelkezik és van benne WiFi, de az N73-nak is remek a kijelzője, kamera terén pedig sokkal jobb az ugyancsak 3,2 megapixeles testvérnél. Mi inkább az N73-ra voksolnánk, bár kérdéses mennyibe fog majd kerülni. Az igazat megvallva ha most bármilyen telefont választhatnánk magunknak, akkor szinte biztosan az N73-ra voksolnánk.





Politica de confidentialitate | Termeni si conditii de utilizare



DISTRIBUIE DOCUMENTUL

Comentarii


Vizualizari: 849
Importanta: rank

Comenteaza documentul:

Te rugam sa te autentifici sau sa iti faci cont pentru a putea comenta

Creaza cont nou

Termeni si conditii de utilizare | Contact
© SCRIGROUP 2024 . All rights reserved